Pénteken dr. Gulyás Gergely a kormánypárt frakcióvezető-helyettese, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke benyújtotta az alábbi Ptké. módosítót, amit a héten várhatóan el is fogad az Országgyűlés. A javaslat itt tekinthető meg.

Egyesületek, alapítványok:
– nem kötelező az első létesítő okirat-módosításkor új Ptk-sítani, de legkésőbb 2017. március 15-ig igen.

Cégek:
– egyértelműsíti a jogszabály, hogy ha az új Ptk-sítás mellett más cégadat is változik, akkor az e cégadat módosítására vonatkozóan egyébként fizetendő illetéket és költségtérítést kell fizetni (tehát nem a 40 ezres illetéket kell megfizetni, ha törzstőkét 3 millióra kellett emelni és más adat is változik).

3 millió Ft alatti törzstőkéjű kft-k:
– 2017. március 15-ig kell dönteni a tőkeemelésről, átalakulásról, egyesülésről – eddig a Gt. szerint működik, ekkor azonban kötelező döntenie a Ptk. rendelkezéseivel összhangban álló működésről.

FONTOS! A Kft-knél csak a tőkeminimum alatti kft-kre vonatkozik az egy év engedmény (Ptké. 13. §), a minimum 3 milliós jegyzett tőkéjű kft-k létesítő okiratának új Ptk-sítására továbbra is a 2016. március 15. véghatáridő vonatkozik (Ptké 12. §). Addig a jogalkotó várhatóan elvégzi a Ptk. 3:162. § (1) bekezdésében szereplő törzstőke-keletkeztető jogcím, a közkeletűen “feltöltés”-nek nevezett lehetőség számviteli és Szja. lekövetését. Addig a Ptk. 3:185. § [Az osztalék] (1) bekezdésére kell figyelmet fordítani, kerülni kell az osztalék kifizetését.

forrás: www.bpugyvedikamara.hu (hírlevél)